"Ralf fölállt, odament a szekrényhez, és valamilyen tárggyal tért vissza. Átadta Mariának. - Ez egy villanyvonat egyik vagonja, amelyet kisfiúkoromban kaptam. Soha nem játszhattam vele egyedül, mert apám azt mondta, hogy nagyon drága, Amerikából importálták. Ezért mindig meg kellett várnom, hogy legyen kedve összerakni a vasutat a szoba közepén, de ő vasárnaponként általában operát hallgatott. így hát ez a vonat túlélte a gyerekkoromat, de nem volt benne túl sok örömöm. Ott fönt, a szekrény tetején őrizgetem a síneket, a mozdonyt, a házakat, sőt még a használati utasítást is. Volt egy vonatom, ami nem volt az enyém, mert nem játszhattam vele. Bárcsak elronthattam volna, mint a többi játékomat, amelyekre már nem is emlékszem, mert a gyermek rombolási szenvedélye is hozzátartozik a világ megismeréséhez. De ez az érintetlen vonat állandóan arra emlékeztet, hogy volt egy olyan része a gyermekkoromnak, amit nem éltem meg, mert túl drága volt, és mert az apámnak nem volt kedve vele foglalkozni. Vagy talán attól félt, hogy ahányszor csak összerakja nekem a játékot, ezzel kimutatja a szeretetét, amelyet irántam érez."
A gyermekek várják a karácsonyt, de nem csak az ajándékok miatt.
Ilyenkor összejön a család, apuka, anyuka nem megy dolgozni, de vajon az együtt töltött időből eleget áldozunk utódainkra? Gyakran elszégyellem magam, mikor reggel leülök a gép elé, hogy rápillantsak a levelekre, a kedvenc fórumomra és kisfiam szólít, hogy üljek mellé Thomas-t, vagy az új kedvencet, Pom-Pom-ot nézni és azt mondogatom, hogy mindjárt, vagy most nem érek rá. Botorság. Alig egy óránk van reggel, aztán mennek az oviba/bölcsibe és nekem bőven lesz időm elintézni a leveleket, utalásokat, miegymást. Este mikor hazaérek, épp csak a fürdőkádból való kihalászás és hálóruhába öltöztetés jut, sokszor csak a jóéjjt-puszi. Legalább azt a reggeli kis időt velük kell foglalkoznom. Ezért már egy ideje nem a computer előtt iszom meg a bootolás segítő kávét.
Nekem sajnos nem volt apám, azaz van még ma is, de távol volt akkor is és ma is. És nem csak térben! De amikor karácsonykor összejött a család, nagymamáméknál még apa nélkül is jól éreztem magam, mert foglalkoztak velem, térdükön lovagoltattak, a közeli rokonok, szánkon húzogattak az utcában stb. Pedig akkor még nagyapámék házát cserépkályha fűtötte, és nagymamám is fatüzelésű sparheltben sütötte a beiglit, nem voltak konyhagépek, automata mosó-, mosogatómasinák, és mindannyian busszal közlekedtünk. Mégis sokkal több idejük jutott rám, mint az ma sok családban adatik a gyerkőcöknek. Pedig szellemi és érzelmi fejlődésük nagymértékben az együtt töltött időtől függ, most míg kicsik, igénylik és ha nem kapják meg, nagyobb korukban sem kérnek belőle. Most dől el milyen kamaszok és milyen felnőttek lesznek. Ne feledjük, hogy a világ legádázabb gengszter gazembere is aranyos kisgyermek volt valamikor.
Arra szeretném jelen írásommal felhívni a figyelmet, hogy nem a rengeteg drága ajándék neveli a gyermeket, hanem az együtt játszás. Ez talán kitűnt a bevezető idézetből. És bár az a bizonyos Ralf, egy ismert festő a regény szerint de maradt benne egy tüske, amit így fejez ki "ez a vonat túlélte a gyerekkoromat, de nem volt benne túl sok örömöm"
Remélem sok kisgyermeknek lesz örömteli boldog karácsonya is!
Én minden esetre megpróbálok rengeteg időt kis-manóimmal tölteni a négy nap alatt. Színezünk, "hajtunkvágunkragasztunk", és tán még kirándulunk is, aztán ha elfáradtunk megnézünk pár kedves mesefilmet...
Ajánlom minden apukának!
A kép forrása: egyszervolt.hu
Csak így egyszerűen: IGAZAD VAN!
VálaszTörlés